Ahogyan a történetem kezdődött: A kislányom születése után évente jártam szűrővizsgálatokra. Kicsit nehezebb időszak következett az életemben, kevesebbet tudtam magammal foglalkozni. Egy alkalommal észrevettem, hogy szexuális együttlét után vérzés jelentkezik, mely a későbbiekben többször is előfordult. Panaszommal felkerestem a nőgyógyászomat, azt, akinél a lányom született. Megvizsgált, azt mondta „méhszájsebem van”, amely fagyasztással orvosolható.
Volt bennem egy megmagyarázhatatlan bizonytalanságérzés. Úgy gondoltam, ahhoz, hogy megbizonyosodjak az állapotomról, meg kell hallgatnom egy másik véleményt is. Igy kerültem édesanyám nőgyógyászához, aki vizsgálat után a hidegkéses konizációt javasolta, azért, hogy a kimetszett részt meg tudják vizsgálni. Sajnos a szövettan eredménye azt igazolta, hogy további műtéti beavatkozásra is szükség van, mert a konizáció által kimetszett területen túl is voltak daganatos sejtek. Az orvosom miután visszahívott, nem hagyott magamra, megadta egy neves daganatsebész elérhetőségét, hogy rá hivatkozva keressem meg. Ezért örökké hálás leszek! Ettől a pillanattól kezdve tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha nem kérek másodvéleményt, és elfogadom a fagyasztásos eljárást, akkor abban a tudatban éltem volna tovább, hogy most már rendben vagyok, de vajon meddig?
Hogyan éreztem magam a diagnózis után: Mikor az orvos közölte, hogy méhnyakrákom, van és műtétre van szükségem, elcsodálkoztam, milyen hatalmas ereje van az elmének. Ugyanis a mai napig úgy gondolom, hogy ezt a betegséget magamnak kreáltam. Sajnos, a házasságom nem működött, sokszor éreztem azt, hogy jobb lenne meghalni. A hiányzó szeretetet és gyengédséget úgy próbáltam kiharcolni, hogy megbetegítettem magam. Úgy éreztem mintha egy általam rendezett filmben lennék. Később, mikor meg akartam gyógyulni, ugyanezt az erőt használtam fel.
Hogyan mondtam el a családomnak és a barátaimnak: Az akkori férjemet telefonon hívtam, miután az orvos közölte, hogy rossz lett a szövettanom, így egy nagyobb műtétre lesz szükségem.
Édesanyám végigkísérte a betegutamat. Ott volt velem minden pillanatban, mikor szükségem volt rá. A műtét után a kórházban fürdetett, etetett és biztatott. Miután hazaengedtek, 2 hetet náluk töltöttem
Milyen kezeléseim voltak: Szerencsésnek mondhatom magam, volt egy Wertheim műtétem, de további kezelésre nem volt szükségem.
Hogyan éreztem magam a kezelések után: A kórházban két hetet töltöttem, sokat voltam egyedül. Rengeteg időm volt azon gondolkozni, hogyan jutottam el idáig, mi az oka annak, hogy megbetegedtem. Kerestem a kérdést, kutattam az utat, hogyan tudok továbbmenni. A betegségemre úgy tekintettem, hogy ez egy figyelmeztetés a testemtől, (hogy térjek már észhez és hozzam rendbe az életemet. Nagyon nehéz szembesülni, és elfogadni azt, ha kisiklik az életünk, adott esetben megromlik a házasságunk. Sokszor egyszerűbbnek tűnhet bevenni valami gyógyszert, mint mélyre ásni az életünkben. Nem állítom azt, hogy ez a betegség mindenkinél lelki eredetű, de én az első perctől tudtam, hogy magamnak okoztam.
Ahogy erősödtem testileg, úgy erősödött a lelkem is. Két hónap után mentem vissza dolgozni, szép fokozatosan terheltem magam.
Mi volt a legnehezebb? Számomra a legnehezebb az volt, mikor a 7 éves kislányomnak el kellett mondanom, hogy anyának kis időre kórházba kell mennie. Igyekeztem erősnek tűnni előtte, ezzel is segíteni őt, hogy könnyebben át tudja vészelni azt az időszakot, ameddig nem vagyok mellette. Emlékszem, a műtétet követő 5. napon hozták be hozzám, amikor már volt egy kis erőm. Az ágyban feküdtem, gondosan eldugtunk minden csövet, tasakot a takaró alá, hogy ne legyen számára félelmetes.
Hogyan segítettem magamnak: Műtétem előtt kaptam egy kis könyvecskét (Coué: Elméd gyógyító hatalma), amelynek mondatait sokszor ismételtem magamnak, amolyan mantraként. Úgy gondolom, hogy a gyógyuláshoz mindkét félnek meg kell tennie a tőle telhetőt. Az orvosok munkájához hozzá kell tennünk a saját gyógyulásba vetett hitünket, akaratunkat.
Hol tartok most: Boldognak érzem magam, úgy gondolom, a helyemen vagyok. A műtét során kivették a méhemet, amely a nőiesség egyik szimbóluma, úgy érzem ezt most kárpótolni tudom az argentín tangóval, mely egy igazi szerelem lett az életemben. Megélhetek mindent a nőiességemben.
Mi lenne az, amit szeretnék, hogy más nők tudjanak: Figyeljünk oda testünk jelzéseire. Testünk és az elménk mindig velünk van, soha nem csapnak be bennünket. Fontos, hogy hallgassunk azokra a bizonyos női megérzésekre, és ha úgy érezzük, akkor merjünk lépni a saját érdekünkben.
Hogyan segítek másoknak: Amikor már kicsit jobban voltam, és éreztem, hogy a gyógyulás útjára léptem, akkor gondoltam rá, hogy annyi gyakorlati információm, tapasztalatom gyűlt össze, amit kár lenne veszni hagyni. Ezeket szépen lejegyzeteltem, de egészen a Mályvavirág alapítvánnyal történt találkozásomig egy fiókban feküdtek. Később ez lett az alapítvány Kórházi könyvecske c. kiadványának egyik alapja. Hosszú évek óta önkéntes vagyok az Alapítványban, számos rendezvényen veszek részt. Betegségemet nem titkolom, ha kérdeznek, őszintén válaszolok, ha ezzel segíthetem az érintetteket.