Ahogyan a történetem kezdődött:
A családomban majdnem minden női tag átesett a méhnyakrákon, édesanyám nővérétől kezdve anyukámon át a másod-unokanővéremig. A családi halmozódás miatt félévente jártam rákszűrésre. Emlékszem, épp színházba tartottunk a párommal – a Rómeó és Júliára volt jegyünk –, amikor a metrón megcsörrent a telefonom. Azóta sem láttam a darabot, úgy gondolom, már nem is fogom megnézni. A kórházból hívtak, arra kértek, hogy mihamarabb menjek be. El sem tudtam képzelni, mit jelenthez ez a „most azonnal”, meg sem fordul az ember fejében az, hogy rákos, hanem például arra gondol, hogy nem sikerült a kenetvétel, ezért meg kell ismételni.
Hogyan éreztem magam a diagnózis után:
Miután bementünk a kórházba és megkaptam a leletemet, hidegzuhanyként ért a hír, hogy elindult egy sejtburjánzás, ezért azonnal műtétre van szükségem. Akkor én már tudtam, hogy miről van szó, és mit jelent ez, hiszen P4 volt az eredményem (az akkori értékelés szerint). Sokáig nem is tértem magamhoz, hiszen rendszeresen jártam a szűrővizsgálatra, egyszerűen nem értettem azt, hogy egy év alatt hogyan jutottam el idáig az egészséges állapottól.
Hogyan mondtam el a családomnak:
Mikor a diagnózist közölték, Gábor a párom velem volt, akinek szintén nagyon nehéz volt elfogadni a hallottakat, hiszen meg sem fordult a fejünkben, hogy ne alapítsunk családot, egyértelműen erre vágytunk a jövőben. Hálás vagyok neki, mert mindvégig mellettem állt és támogatott. Tudom, hogy sokszor magában őrlődött, de félelmeit előttem soha nem mutatta. Azt is megbeszéltük, hogy boldogok leszünk akkor is, ha a műtét után csak lombikeljárással vagy örökbefogadással lehet gyermekünk. Miután kijöttünk a kórházból, elsőként az édesanyámat hívtam, aki zokogni kezdett, amikor megtudta, hogy az eredményem rosszabb, mint az övé volt egykor.
Milyen kezeléseim voltak:
Konizációs műtétem volt. (kúp alakú kimetszés a méhszájon)
Szerencsére a méhemet sikerült megmenteni, mégis három évre volt szükségem ahhoz, hogy lelkileg is rendbe tudjak jönni. Nagyon hosszú ideig féltem attól, hogy visszajön, vagy, hogy egyszer kiújul.
Ami a legnehezebb volt számomra: Világéletemben anyának készültem, úgy éreztem, elveszik ezt az álmomat. Párommal már majdnem három éve voltunk együtt, nem volt kérdés, hogy gyermeket szeretnénk.
Hogyan segítettem magamnak:
Nekem nagyon sokat segített az, hogy a Mályvavirág Alapítvány önkénteseként sok sorstársammal beszélgettem, miután én már jól voltam. Úgy gondoltam, a történetemmel, betegutammal megpróbálok erőt adni azoknak, akik még a betegségük elején tartanak.
Három év alatt sok mindent láttam, minden tiszteletem azoké a sorstársaimé, akik végigviszik ezt a nehéz utat. Őket hallgatva kezdtem csak igazán értékelni azt, hogy túlélő vagyok, és hogy ilyen „könnyen” megúsztam.
Mi lenne az, amit szeretnék, hogy más nők tudjanak:
A méhnyakrák olyan betegség, amelynek ismerjük az okozóját, a Humán Papilloma Vírust (HPV). Éppen ezért a rendszeres szűréssel és védőoltással megelőzhető a kialakulása. Időben felfedezve nagyon jól kezelhető, sok esetben teljesen, szövődménymentesen gyógyítható. Szeretném felhívni minden nő figyelmét a rendszeres szűrés fontosságára. A szűrés és a védőoltás csupán pár perc az életünkből, de az egész életünket megmentheti!
Hol tartok most:
A legboldogabb időszakomat élem, úgy érzem, ennél boldogabb nem is lehetnék. Az életem mára teljesen megváltozott. 9 hónappal ezelőtt kiderült, hogy „csoda” történt, és édesanya leszek. A legnagyobb csoda számunkra az, hogy kisfiunk spontán fogant meg. Első pillanatban nagy meglepetés volt, amely később a legnagyobb örömmel és boldoggal töltötte el a szívünket. Születendő kisfiunkkal egy álom válik valóra, és így már teljes családként élhetünk.