fbpx Hajkus Gabi | Mályvavirág Alapítvány

Ahogyan a történetem kezdődött: Az egész életemet végig kísérte a rák. 17 éves koromban kezdődtek a nőgyógyászati problémáim, méhszáj sebeim voltak ezért hetente háromszor jártam a nőgyógyászatra kezelésre. Az orvosom már ekkor jelezte, hogy hajlamos vagyok a méhnyakrák kialakulására, ezért, éves rendszerességgel jártam rákszűrésre. 13 évvel később, épp a soron következő rákszűrés alkalmával derült ki, hogy kezdődő méhnyakrákom van. A legkisebb gyermekem két és fél éves volt. 1997-et írtunk, akkor voltam 30 éves, házas, boldog háromgyermekes édesanya.

Mindig nagycsaládról álmodtam. Miután az orvosom elmondta a diagnózisomat, valamint az azt követő lehetséges terápiát akkor ijedtem meg először igazán. A nőgyógyászom radikális Wertheim műtétet javasolt, számomra ez elfogadhatatlan volt, hiszen nagyon vágytam még gyerekekre. Otthon elmondtam a férjemnek, hogy mielőtt megműtenek szeretném egy másik orvos véleményét is kikérni. Zolit a férjemet jobban megviselte a hír, hiszen, ha egy családba beköszön a rák, és az érintett elmegy akkor mindig azoknak a legnehezebb akik itt maradnak azt gondolom, hogy az övék a legnagyobb veszteség. Éppen ezért Zoli nagyon veszekedett velem azt mondta, „ne azt nézzem, hogy mit veszíthetek, hanem azt, hogy életbe maradjak”. Ennek ellenére én felkerestem egy másik orvost is. Szerencsés voltam mert kaptam egy olyan orvoscsapatot akik támogatták azt az elképzelésemet. 1997 decemberében elvégezték a konizációt, és két évre rá napra pontosan megszületett a negyedik gyermekem.

Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb betegséget saját magunknak be tudjuk vonzani. Ha a lelked nincs rendben akkor sokkal nyitottabb leszel rá. Nekem édesanyám tüdőrákban halt meg, mint utóbb megtudtam a nagymamám petefészekrákban, az orvosom is előre vetítette, hogy hajlamos vagyok a méhnyakrákra. Volt egy olyan szakasz az életemben amikor elkezdtem rettegni a ráktól, és az aktuális párkapcsolati krízisem is nagyon megnehezítette, hogy a békét megleljem a lelkemben. Én azt érzem, hogy ha valaki nagyon akar valamit azt meg is kapja, itt vagyok én élő példának, lehívtam magamnak a rákot és megkaptam, megkaptam háromszor

Néha felteszem magamnak a kérdést, hogy miért pont én? Nem csak a méhnyakrák, hanem a petefészek és a mellrák miatt is. A harmadik gyermekem születése után diagnosztizálták a méhnyakrákot. A sikeres műtétnek köszönhetően, meggyógyultam és így tudtam életet adni negyedik gyermekemnek, aki másfél éves volt, mikor kiderült, hogy mellrákom van. Nem törtem meg, nem kerestem ekkor a miérteket, egyszerűen tudtam, hogy most is meg kell gyógyulnom. Szerencsére nem történt melleltávolítás, de itt már kaptam sugár és kemoterápiát. Az életem egy folyamatos hullámvasút, hol fenn, hol lenn. Ha jön egy nagy nehézség, amit meg kell oldanom, jön a kárpótlás is utána. Á mellrák után adtam életet ötödik gyermekemnek, egy gyönyörű kislánynak, aki a négy fiú után igazi ajándék. 2009- világra jött 6. gyermekem, aki ismét fiúcska lett.

Hogyan éreztem magam a diagnózis után: Az első pillanatban azt éreztem, hogy ez biztosan nem az én leletem, bizonyára elcserélték, és rögtön azért aggódtam, hogy valaki nagyon beteg és nem tesz semmit hiszen azt gondolja, hogy egészséges. Miután kitisztultak a gondolataim, érdekes módon nem éreztem félelmet. Tudtam, hogy ez ismét egy feladat, amit meg kell oldanom. Mindig tudtam, hogy nekem ez jól fog sikerülni. Sosem kérdés, hogy megyek tovább!

Hogyan mondtam el a családomnak: Egyszerűen bejelentettem, úgy, mint mikor azt közöljük mi lesz az aznapi ebéd. Éreztem, hogy ez egy feladat, amit meg kell oldani. Barátaim elött soha nem titkoltam a betegségemet mindig nyíltan beszéltem róla. Teszem ezt mindazért mert úgy érzem ezzel tudok a legjobb példát mutatni, ha én túléltem egy rákot akkor kutya kötelességem a reményt tovább adni, ha nem beszélek róla akkor mit adok tovább?

Milyen kezeléseim voltak: Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen két konizáció elegendő volt, nem kaptam sem sugár sem kemoterápiát.

Hogyan éreztem magam a kezelések után: Az első műtét könnyebb volt kevésbé éreztem fájdalmat a műtét után. Ami nekem a legnehezebb volt az a műtét utáni rákszűrés. A műtétektől összeszűkült a méhszájam. Ráadásul három havonta kellett járnom az ellenőrzésre, később a terhesség miatt pedig még sűrűbben. Szerencsére ez a problémám a szülésekkel megoldódott.

Mi volt a legnehezebb: Legnehezebb nekem a félelem attól, hogy nem lehet több gyermekem. Szerencsére az élet a sok nehézség mellett kárpótólt, és hat gyermeknek adhattam életet. Még akkor is mikor beléptem a változó korba, és igencsak kezdett elmaradozni a vérzésem, még akkor is eljátszottam, a gondolattal, hogy jó lenne még egy pici, s lehet, hogy ez volt benne, hogy az ember a termékenységének az elvesztése saját belül megélt konfliktusát hozza így át.

Hogyan segítettem magamnak: Azt gondolom mindenkiben legbelül ott van a saját magába vetett hite, ha ez nincs meg akkor esélytelen a gyógyulás. Nem tagadom a betegutamon volt olyan időszak amikor gondoltam a halálra. Engem a betegségeim folyamatosan tanítottak, megtanultam elfogadni, hogy azt, hogy lehet egy dolognak vége. Én a rákot kicsit ajándéknak tekintem. Azért, mert, ha kapsz egy infarktust vagy elüt a villamos, akkor lehet, hogy ott vége van, egy rák esetében, viszont kapsz egy esélyt, egy esélyt azért, hogy harcoljál önmagadért, nagyon sok mindent tudsz megtudni saját magadról, olyan dolgokat fedezel fel magadban, amiről valószínűleg nem is tudnál, hogy képes vagy rá. Szóval kibontod saját magadat és a, másik az, ha mégis rosszul alakul a történet hisz mindannyian tudjuk, hogy néha lehet, hogy nem szép a vége, de kapsz egy lehetőséget, hogy elköszönj, bocsánatot kérj, hogy rendezd az életeben azokat a dolgokat, amit érzel, hogy rendezni kell, egy nyugodtabb lélekkel tudsz kilépni belőle.

Hol tartok most: Azt érzem, hogy én alapból erős lélekkel rendelkezem, nekem nem kell erősíteni a lelkemet. Saját magamon is szoktam csodálkozni, azért, mert bennem nincsenek kételyek elmegyek egy kontrollvizsgálatra és számomra nem kérdés, hogy jó lesz az eredmény. Időnként megijedek saját magamtól, hogy vajon honnan ez a magabiztosság, de tudom, hogy jó úton vagyok. Olyan dolgokat látok meg a világból is, amiket korábban nem vettem észre, lecsendesedtem, boldognak érzem magam.

Mi lenne az, amit szeretnék, hogy más nők tudjanak: Nem a diagnózisa az ijesztő, hanem a késői diagnózis. Mindenki figyeljen oda a teste jelzéseire, nagyon fontos az, hogy tudjuk, hogyan működünk. Mikor azt érezzünk hogy valami szokatlan történik a szervezetünkben minél előbb forduljunk orvoshoz, hisz saját magunkért vagyunk felelősek. A legtöbbet saját magunkért tudjuk tenni. Az orvos lehozhatja a csillagokat az égről, ha mi nem vagyunk partnerek.

Hogyan segítek másoknak? Nagyon szeretek írni, engem rettentően kikapcsol, és megnyugtat. Egyedül lehetek a gondolataimmal. Hosszú ideje egy blogot vezetek, ahol a rákról is őszintén írok. Úgy gondolom, hogy őszinteség nélkül nem lehet élni. Írásaimmal igyekszem reményt adni, sorstársamnak, azoknak az érintetteknek, akik még csak most vannak az útjuk elején. Szeretném, hogy erőt merítsenek a történeteimből. Érezzék, ha nekem sikerült nekik is sikerülhet. Valamint segíteni próbálok azzal is, hogy beszélek róla, az ajtóm mindig mindenkinek nyitva áll. Ha kérdeznek én bátran és őszintén válaszolok.

Blogom: gabi67.blog.nlcafe.hu
Szeretettel ajánlom mindenkinek!